Ajándékozz mosolyt!: 2019-ben is karácsonyi ajándékcsomagot kaptak a rászoruló gyermekek

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2019 decemberében már ötödik alkalommal szervezte meg az „Ajándékozz mosolyt!” adománygyűjtő akciót, amely során a gyár munkatársai különböző meglepetéssel kedveskedtek a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Az előző évekhez hasonlóan a gyár tűzifa adományozással is segítette a rászoruló családokat.

A 2019. évi jótékonysági akció keretében a gyár kollégái játékokkal, könyvekkel és édességgel készültek, 45 ajándékcsomagot pedig a 2019. december 12-én, a gyárban megtartott ünnepségen a vállalat vezetősége személyesen adott át a gyermekeknek. Folytatódott a Mercedes-Benz gyár, illetve az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány, a Kunszállási Gyermekekért Alapítvány valamint kiskunfélegyházi KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény közötti hagyományossá vált együttműködés. Tavaly is ez a három szervezet segített abban, hogy az adományok fennmaradó része még az ünnep előtt a rászoruló családok gyermekeihez jussanak el.