Átadták a Mercedes-Benz Academy Kecskemét oktatási központot

Ünnepélyes keretek között átadták a kecskeméti Mercedes-Benz gyár alig egy év alatt felépült, új képzési központját. A 8000 négyzetméteres Mercedes-Benz Academy Kecskemét a Csillag Bölcsőde és Óvoda mellett kapott helyet, az autógyár telephelyének területén. Az épület nagy részét, 6.000 négyzetmétert egy modern felszerelésekkel berendezett oktatócsarnok foglalja el, emellett irodák, oktatótermek és egy 120 fő befogadására alkalmas multifunkcionális tér is várja a hallgatókat és diákokat.
A Mercedes-Benz Academy Kecskemét modern oktatócsarnokában elsősorban a duális képzésben résztvevők fogják gyakorlatukat végezni, illetve az esetleges projektmunkáikon dolgozhatnak. Az oktatótermek belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet adnak majd, valamint a munkaerő toborzási és kiválasztási napokat, az új munkavállalók gyártósori betanítását is itt tartják majd. Az oktatási központ emellett fontos szerepet kap a cég dolgozóinak továbbképzésében is.
A duális képzés hazai bevezetésében a kecskeméti gyár úttörő szerepet vállalt: a 2011 óta működő program sikerét az is mutatja, hogy a duális szakképzésre és duális főiskolai képzésre is túljelentkezés van évről évre. A program oktatási kínálata folyamatosan bővül. A vállalat a duális képzési programban szorosan együttműködik a kecskeméti Neumann János Egyetemmel, és több szakiskolával: a Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskolával, a Gáspár András Szakgimnázium és Szakközépiskolával, illetve a Szent Benedek Gimnázium és Szakképző Iskolával.